Mamus és hwg lagzija

és igen, a beszéd, amire annyit készültem, aztán pont annyira lett kicsi. nagyon arra koncentráltam, hogy nehogy annyit beszéljek, amennyit akarnék, mert akkor nagyon hosszú lett volna. nagyon sok éjszakát nem aludtam emiatt, és már a lagzin is nagyon izgultam. mert én ezt gondoltam/gondolom a lagzi egyik legfontosabb, legértékesebb pillanatának.
azóta is sokat jár a fejemben. és sokan mondták, hogy megkönnyezték, és ez jó, mert előtte már én is többször. ahogy már írtam, az, hogy ott van életed filmjének szinte minden szereplője, és Te vagy középen: na ennél nincs jobb alkalom megköszönni.
Mert egy biztos: nekünk nagyon tetszik életünk filmje, és ezt nagyrészt Nektek köszönhetjük. Meg ezt a csodálatos lagzit is! Szóval: KÖSZÖNÜNK MINDENT!

Igazán izgultam utána is, nehogy sírós parti legyen, de a torta talán kicsit megédesítette. Még éjfélkor azért vadásztam egy kis tortát. Nem kevés maradt. Pedig esküsznek a kisscuki-ra. Én ezutánra tettem volna az egyesületi játékot, de most már mindegy: így is tuti volt a buli. :)

Szokás szerint kezdett kicsit széccéledni a csapat, ezért Miki bevetette egyik legkomolyabb fegyverét, az itatóst. Ez alapesetben nyilván arról szól, hogy mindenki jó sokat igyon, oszt utána parti. Kicsit darabosan indult, de aztán csak egyre több ember érezte át a történetet, és a végére egész szép egyesület kavarodott ki belőle. A legviccesebb a Busz volt, de csak vigyázott a Busz, mert nem ütötte ki magát. :) érdemes itt is a képeket figyelni, nagyon ott van mind.

a fantabanda a korábbi lagzik kvázi bestofját adta, amikor is az egyik kedvenc nótánkra újra elengedték a fogadalmakkal terhelt lufikat. Amiket ugye már anno 3 éve is megtettek. Mamus sírt az erkélyen, ahonnan néztük a mutatványt.
Reméljük, egy legalább megérkezik hozzánk. Annyira kíváncsi vagyok, mi lehet a levelekben! :) Pár perc alatt annyira magasra mentek el a lufik, hogy alig hittem a szememnek. Gyönyörű volt egyébként, ahogy szépen darabonként felszálltak a luffák. Nem ez volt az első könnyes történet, de nem is az utolsó a lagzin. Ezekre mondom, hogy piszok jó volt a lagzink.
És nagyon büszke voltam a csapatra. Már arra, hogy mi is tagja lehetünk ENNEK a csapatnak. Eszem meg a szíveteket. :)

És nagyon büszke voltam a csapatra. Már arra, hogy mi is tagja lehetünk ENNEK a csapatnak. Eszem meg a szíveteket. :)

elkezdődött a mese után a vacsi is, meg a csókotcsókot is. habár nagyon az evésben nem zavart, annyit ettem, mint egy fogyókúrázó nő, mivel totálisan nem volt étvágyam. Amire emléxem, hogy a leves egyéb volt, a perkelt rendben volt, de főleg az almapaprika. No meg hogy a pincérek annyira komolyan tolták az ipart, hogy döbbenet. Gyorsan, korrekt módon, sokan, profin. Le a kalappal, ez sokat segített.
A zenekar is elkezdett jáccani, és már a vacsora alatt is többen jelezték, hogy igencsak jól jáccanak. és valóban. Utólag meg már azt mondhatjuk, hogy szinte mindenki aszonta, h király volt, nekünk meg az a véleményünk - megismerve a szinte teljes repertoárt -, hogy zseniális volt a banda. meg a pincérek is.
csak ne lett volna olyan rohadt meleg, a légkondi nem bírta lehűteni a termet...

Már előre tudtuk, hogy lesz valami mese, amiben szerepelni kell. Végülis megtoboroztuk a szereplőket, és ha darabosan is, mendegélt a mese. én királyfi vótam, szaglásztam. persze el volt túrva, mert Mamusék a konyhába bújtak, ahol nem hallották az instrukciókat. De aztán Csenge és Kopasz viccessé tették az egész sztorit, olyannyira, hogy nem is figyeltem már a mesemondóra, de Főnök sem, így nem tudom, kívülről egyáltalán lejött-e bármi is az egészből.
Majd a videóról kiderül. :)

Mire mi megérkeztünk, már láthatóan beindult a történet. Mindenki beszélgetett, ivott, üldögéltek az asztalnál. Fel sem fogtuk mág most sem, hogy MINDENKI ott van velünk. Nem is igazán tudtam, hogy kihez menjek. A bagón kívül talán a gyereksarok összeállítása volt az első kézenfekvő levezetés, meg is pihentem kicsit a fanta asztalok mellett. Az élmény még mindig akkora volt, hogy redbullal indítottam, nehogy összeomoljak. :)
Ha bárki is készül lagzira, vegye számításba azt, hogy életének egyik legvadabb és legszebb filmélményét éli át, csak éppen főszereplőként. Erre nem lehet felkészülni, nem lehet elég edzett az ember. Ha jól sikerül - nekünk IGEN -, akkor top3-as élmény. Órákig, napokig a boldogságtól zsibbadtan kóvályogtam.
De most már közeledett az első lazább feleadat...

igazán itten láccott, hogy mennyien vagyunk: olyan sor kígyózott hozzánk, hogy totálisan le voltam döbbenve. a sok idő miatt Mikivel is belezavarodtunk mindenbe, a csoportfotókra már sokan kóboroltak, igazán a sorrend is teljes kavar volt, akikből többet láttam, azt szólítottam.

mindenesetre gyorsan lezavartuk, így utólag már tény, hogy valóban sokkal jobb fotók lettek a spontán fotók. a nagy kavarodásban biztos nem mindenkinek esett jól a fotózási sorrend, de hát egyrészt nem készültem, másrészt nem igazán tudtam 9-10-ig, hogy mi a helyzet. :)

mi még kicsit kifújtuk magunkat, és csináltunk néhány képet a templom kertjáben. de ez már valóban csak levezetésnek vót. Persze ott láthattuk, ahogy Ernő atya jön ki az utánunk következő esküvőről, hát, na.

Nagyon sokat vártunk a templomi esküvőtől. Hát jól megszívtuk. Ugyanis a pap (Ernő atya) hihetetlen jó fej, a főpróbát is végigröhögtük, meg megismert minket, és nagyon sok poént tudott mondani, igazán jó a humorérzéke.
A nép gyorsan bement, mi pedig vártunk Ernő atya jelére az előtérben. De Ernő atya sehol, homályosan viszont látni, hogy valaki más díszes ruhában áll az oltárnál, érdeklődéssel néz felénk, de nem integet, semmi. Azt beszéltük egyébént, hogy ő is kint lesz az előtérben, és én és Csaba vele megyünk be. Egy ideig vártunk, aztán elindultam. utánam jött Csenge a párnára kötözött gyűrűkkel, hihetetlen édes és szép volt a kiscsaj. Utána pedig a koszorúslányok, aztán Mamus Főnökkel. Amint beértünk, nem mondott senki semmit, így végül mindannyian ott toporogtunk középen, aztán valahogy elrendeztük magunkat.
A pap elkezdett beszélni, én meg csak az ajtókat néztem, hogy vajon melyiken fog belibbenni Ernő atya. Végülis amint a nevünket kimondta a pap, már tudtam, hogy habár a mi esküvőnk van folyamatban, mégsem lesz teljes a kép. Zavartságom először csalódottságba, majd később érdektelenségbe fordult át. Az egész ceremóniát végigfeszengtem.
Nemcsak azért, mert a pap semmit nem tett a könyv felolvasásán kívül (ráadásul azt is gyatrán, totális monotóniával), hanem mert nem is abban a sorrendben és formában mentek a dolgok, ahogy azt betanultuk. Folyamatosan az volt az érzésem, hogy nem a mi cuccunkon vagyok. Szörnyű volt. Nagyon vissza kellett fogni magam, hogy ne legyen durva megnyilvánulásom, de így is hülyén fog kinézni a film is, a fotók meg valóban bénák emiatt.
Viszont a (Mamussal egymásnak mondott) mondatok, rituálék nagyon romantikusak voltak, mert Mamus nagyon zavarban volt, és igazán erősek voltak a fogadalmaink, nem hanggal, hanem szívből mondtuk. Még ha egyébként semmiben nem hiszünk (én legalábbis), ami ott abban az épületben van. De kvázi a pap mintha ott sem lett volna, a mögöttünk levő embertömeg erejéből táplálkoztam, azért is néztem többször hátra, mert úgy jobban lehetett fogni az "adást".

Mindettől függetlenül alig vártam, hogy vége legyen, és nagyon megkönnyebültem, amikor elindultunk kifelé. De úgyis találkozunk Ernő atyával, majd megkérdezzük.

Kapásból elvesztettem a kiscsaládomat, amíg parkoltam, nem tudtam, hogy elugranak a szökőkúthoz fotózni. Ahogy Mamma írja:
"Amikor megérkeztünk a templomhoz rájöttünk, hogy az autóban maradt a csokrom. Hwg visszament érte. Addig mi elmentünk fagyizni, mert Csenge megkívánta, Tomi a fotós meg jó témának tartotta a fagyizós csajszikat… Mivel nálunk nem volt lóvé, Tomi hívott meg bennünket egy gombóc fagyira, ami csak addig volt izgi, amíg oda nem mentünk a szökőkúthoz…onnantól kezdve Csenge a kezembe nyomta a fagyit és pancsolni akart, amit persze nem engedtem.
Voltak ott járó-kelők többen is. Az egyik hölgy, akitől megpróbáltunk zsepti kérni, megjegyezte: „azt hittem maga igazi menyasszony, de látom nem, hiszen vőlegény nincs is”…mondom neki „DE, csak a vőlegény visszament a csokorért az autóhoz…”

Csenge ráadásul elég nyűgös volt, oszt mivel még nem voltak sokan, elmentünk a 0 km-hez csúszdázni, de nyilván, abban a ruhában nem ment. De kislányok megcsodálták: nézd már, pici menyasszony! Itt már egyébként biztos beteg volt, mert akárki köszönt rá, nyűszített.
Amikor visszaértünk, hirtelen elkezdett mindenki megérkezni, kapásból körénkgyűlt vagy 80 embör, azt se tudtuk, kinek köszönjünk. Ez nagyon nagy élmény volt, de nem tudtuk lekezelni. Csak pörgött életünk filmje, és mindig aszittük, hogy ennél több ember már nincs benne, de mindig jött az überelés. Egyszerűen zseniális volt, de ugyanakkor nagyon komoly súlya volt.
Aztán eljött a pillanat, és Miki átvette az irányítást, és elkezdtünk a templom bejáratához nyomulni.

Eleinte nagyon sokat vívódtunk, hol legyen. Aztán több helyszín mellett döntöttünk. Aztán meg kitaláltuk, hogy Csenge nélkül i legyen egy kör. A potenciális helyszínek: Malom teteje, Katona József Színház (esőnap), Arborétum kápolnával, lenti játszótér, török csata minipark. Aztán végülis az időhiány és a kímélés miatt a minipark illetve a játszótér mellett döntöttünk.
A médiásokkal és Lewékkel felszerelkezve, bemelegítés jelleggel a turbánok és között kezdtünk, és végülis sikerült ellazulni. Készültek vicces fotók, pl. vizelős, meg mátrixos is.
Aztán átvonultunk a játszótérre, ahol megjött Csenge, gyönyörű ruhában. Ahogy kilépett az ajtón, szinte megállt az élet, mindannyian lélegzetünket visszatartva ámultuk azt a gyönyörű kis lánykát. Sajna az aduász, a soksok gyerek elmaradt, a meleg miatt szinte üres volt - az ilyenkor egyébként teli - játszótér. jót elszórakoztunk, de sajna Csenge valszeg a betegsége miatt nem volt aktív. A földönfekvős fotó el is maradt, helyette lett viszont fátylas, ami hasonlóan ultrakirály.
Aztán a nagy meleg miatt úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a templomhoz.