Érkezés a templomhozKapásból elvesztettem a kiscsaládomat, amíg parkoltam, nem tudtam, hogy elugranak a szökőkúthoz fotózni. Ahogy Mamma írja:
"Amikor megérkeztünk a templomhoz rájöttünk, hogy az autóban maradt a csokrom. Hwg visszament érte. Addig mi elmentünk fagyizni, mert Csenge megkívánta, Tomi a fotós meg jó témának tartotta a fagyizós csajszikat… Mivel nálunk nem volt lóvé, Tomi hívott meg bennünket egy gombóc fagyira, ami csak addig volt izgi, amíg oda nem mentünk a szökőkúthoz…onnantól kezdve Csenge a kezembe nyomta a fagyit és pancsolni akart, amit persze nem engedtem.
Voltak ott járó-kelők többen is. Az egyik hölgy, akitől megpróbáltunk zsepti kérni, megjegyezte: „azt hittem maga igazi menyasszony, de látom nem, hiszen vőlegény nincs is”…mondom neki „DE, csak a vőlegény visszament a csokorért az autóhoz…”
Csenge ráadásul elég nyűgös volt, oszt mivel még nem voltak sokan, elmentünk a 0 km-hez csúszdázni, de nyilván, abban a ruhában nem ment. De kislányok megcsodálták: nézd már, pici menyasszony! Itt már egyébként biztos beteg volt, mert akárki köszönt rá, nyűszített.
Amikor visszaértünk, hirtelen elkezdett mindenki megérkezni, kapásból körénkgyűlt vagy 80 embör, azt se tudtuk, kinek köszönjünk. Ez nagyon nagy élmény volt, de nem tudtuk lekezelni. Csak pörgött életünk filmje, és mindig aszittük, hogy ennél több ember már nincs benne, de mindig jött az überelés. Egyszerűen zseniális volt, de ugyanakkor nagyon komoly súlya volt.
Aztán eljött a pillanat, és Miki átvette az irányítást, és elkezdtünk a templom bejáratához nyomulni.
